Könyvajánló – röviden

Az elmúlt pár hónapban szerencsére volt időm olvasni. Egyik könyv után ugrottam a másikba. Persze ehhez az is kellett, olyan élmények érjenek, ami még inkább az olvasás felé terelnek. Kerestem az újabb flowt. Az viszont már nem annyira jó, hogy az íráshoz, az ajánló készítéshez nem rendelkeztem elegendő idővel. Sajnos nem minden esetben tudok/tudtam leírni hosszan az adott könyvről a véleményemet. Így megint csak arra jutottam, egy bejegyzésbe több könyvről is fogok írni. Könyvajánló – röviden.

Richard Ford: Kanada 

Dell Parsons szüleit bankrablás miatt lecsukják, ikertestvére, Berner pedig elszökik otthonról. A család egyik barátja nyújt segítséget a magára maradt fiúnak, amikor átcsempészi őt az USA-ból Kanadába, Saskatchewan tartományba. A kietlen prérin, egy isten háta mögötti, lerobbant kisvárosban Arthur Remlinger várja; egy megnyerő modorú, titokzatos, karizmatikus alak, akinek múltja sötétségbe vész. A férfi hiába bánik a fiúval szinte saját fiaként, lobbanékony, erőszakos természet; Dell úgy érzi, Remlinger mellett ébernek és óvatosnak kell lennie… 

Számomra lassú volt a történet. Eléggé oda kellett figyelni. Viszont ennek ellenére érdekes volt ahogy a szerző lefesti az adott környezetet. Családi kötelék, súlyos teher, morális kérdések. Az ember törékeny. Ha szereted a letisztult, olykor nyers, de valós hangvételű történeteket akkor a Kanada neked is tetszeni fog. (Athenaeum) 

Alice Munro: A Jupiter holdjai 

Mi újat tudnék mondani Munro novelláiról? Nem véletlen az a Nobel-díj. Valós emberi érzések tökéletes ábrázolása. Minden egyes novellája képes megmelengetni az olvasó szívét.  

Négy szabadszájú unokanővér, akik egy családi találkozón vaskos tréfákkal és mulatságos történetekkel szórakoztatják egymást és vendéglátóikat. Egy baráti látogatás, ahol mindenki elbeszél egymás mellett. Egy középkorú nő, aki egy szakítás után egy kis szigeten beszélgetésekbe bocsátkozik különféle férfiakkal. Két bogaras öreg hölgy, akik nyolcvan év ismeretség után különös barátságot kötnek az idősotthonban. Nők, akik ilyen vagy olyan értelemben úton vannak, és szenvedélyesen igyekeznek megfogalmazni a saját történetüket. (Park Könyvkiadó) 

Samatha Harvey: Nyugati szél 

A Nyugati szelet még nem olvastam, de rögtön beleszerettem. Az elképesztően gyönyörű borítójú kötet szinte követeli a helyet a könyvespolcomon.  

15. század, Anglia, Somerset megye. Oakhamet, ezt a kis falut széles folyó vágja el a világtól, még hídja sincs. Húshagyókedd hajnalán egy férfi holttestét sodorja partra a víz. Nem tudni, baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság történt. A falu lelkésze, John Reve, gyóntatóként ismeri hívei életét, de vajon képes lesz kideríteni, mi okozta a falu leggazdagabb és legszorgalmasabb embere, Thomas Newman tragédiáját? Napról napra haladunk visszafelé az időben az áldozat halálának pillanatáig. A történetet a lelkész meséli el, aki türelmes pásztora tévelygő nyájának, de neki is vannak sötét titkai…  

A történet visszafelé halad az időben. Ez némileg zavaró lehet, de nyelvezetének hála könnyen lehet alkalmazkodni hozzá. Ahogy alkalmazkodni kell ahhoz is, nem egy pörgős történet. Sőt! Kifejezetten a szépen, komótosan haladó regények közé illik. Viszont megéri eltölteni vele az időt, mert különleges az élmény. Tegyük félre a megjelenése miatt kialakult elvárásokat, és utazzunk az időben. (21.Század Kiadó) 

Morgan Larsson: Az utolsó szög 

A sok Backman után féltem a könyvtől. Sajnos akaratlanul is hozzá akartam mérni őt is. Ennek függvényében nehéz megfogalmazni az érzéseimet.  

Samuel Miller kéthetes nyári kurzust szervez Készítsd el a saját koporsódat! címmel. Samuel szerint koporsókészítés közben felszínre tör a halálfélelem, és azzal, hogy a résztvevők kénytelenek beszélni az érzéseikről, önkéntelenül megbarátkoznak a halál gondolatával is. A jelentkezők közül a szervező nagy műgonddal válogatja ki azokat, akik részt vehetnek a tanfolyamon: egy pár, akik idős korukban ismerték meg és szerették meg egymást, egy haldokló, fiatal művész, egy haláltól szorongó férfi, egy stresszes drámaíró, egy volt profi futballjátékos és annak felesége, valamint egy külföldről hazatelepült nő, akinek újra meg kell tanulnia a svéd normákat. Senki sem tudja pontosan, mibe vágott bele, de mindenkinek megvan a maga célja a tanfolyammal. Ahogy a koporsók kezdenek formát ölteni, egyre nehezebb elfojtani a belső feszültséget. 

Abszurd történet, melyben a különös fura helyzetek fekete humorral vannak vegyítve. Nagyon tetszett az alapötlet, szerintem ez ad egy plusz löketet is az olvasás során. Szórakoztató és szívbe markoló. Mondjuk nem biztos, hogy én ezek után elmennék egy hasonló tanfolyamra. A kötet viszont ideális kikapcsolódást nyújt. (Athenaeum) 

A könyvek címére kattintva bővebben is olvashattok róla.